Egy hetük maradt a plázák, benzinkutak trafikjainak

Egy hetük maradt a plázák, benzinkutak trafikjainak

Legkésőbb május 30-ig el kell költözniük azoknak a trafikoknak, amelyek a plázák, vagy benzinkutak mellett működnek. A koncessziójuk megmarad, de nem lesz könnyű frekventált helyen új üzletet nyitni. Ha nem sikerül a határidőig új telephelyet bejelenteni a NAV-nál, az engedélyt visszavonják. Mintegy 200 dohányboltot érint a szigorítás.

Hat év után először nőtt az élelmiszerek forgalma

Hat év után először nőtt az élelmiszerek forgalma

Idén először nőtt mennyiségében is az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma a legutóbbi hat év csökkenő tendenciája után. 2013 decemberétől 2014 márciusáig 4 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint a tavalyi hasonló időszakban – írja az mmonline. A Nielsen által mért kilencven élelmiszerkategória négy hónap alatt mintegy 470 milliárd forint bevételt hozott a kiskereskedelemnek, ez 3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Jó hír a kereskedőknek: többet vásárolunk idén

Jó hír a kereskedőknek: többet vásárolunk idén

A gazdasági válság kitörése óta először javult Európában a lakosság hangulata, ami a gazdasági várakozásaikat illeti. A Cetelem bank felmérése szerint a magyarok az új autó kivételével az összes vizsgált termék- és szolgáltatás kategóriájában növelnék a fogyasztásukat. A tavalyinál 38 százalékkal többet költünk majd, többek között háztartási gépekre, lakásfelújításhoz szükséges termékekre – derül ki a pénzintézet közleményéből. A társaság vizsgálta a hagyományos és az online kereskedelem helyzetét is. Megállapították, hogy a vásárlók szívesen használják ki a technika lehetőségeit árellenőrzésre, tájékozódásra.

Drágán nyílnak az üzletek a 4-es metró aluljáróiban

Drágán nyílnak az üzletek a 4-es metró aluljáróiban

Korlátozottan sikeres a 4-es metró vonalán meghirdetett üzlethelyiségek bérletére kiírt pályázat. A magas díjak és a korlátozott tevékenység miatt csak az üzletek fele talált bérlőre. A Kálvin téren egy helyiséget hirdettek, amely gazdára talált, Kelenföldön azonban 15 közül csak hat nyit meg. A vállalkozók június közepétől vehetik birtokba a helyiségeket.

Varga Mihály: stabil maradhat a gazdaság fejlődése

Varga Mihály: stabil maradhat a gazdaság fejlődése

Az elemzőket is meglepve, 3,5 százalékkal nőtt a GDP a KSH első gyorsbecslése szerint az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a korábban vártnál magasabb, éves szinten 2,5 százalékos növekedés sem elérhetetlen. Az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják a következő években.

Megvan a százezredik onlinekassza

Megvan a százezredik onlinekassza

Átadták a százezredik bekötött online pénztárgépet egy fővárosi boltban – írta az MTI. Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntötte azt az üzletvezetőt, akinél mától ez a kassza működik. A miniszter szerint az adók is csökkenhetnek, ha kisebb lesz a feketegazdaság súlya. A miniszter elismerte azt is, hogy gyorsabb folyamatra számítottak a kasszacserében, amely még év végéig eltarthat.

Több száz trafik hiányzik – fehérorosz márkák a feketepiacon

Több száz trafik hiányzik – fehérorosz márkák a feketepiacon

Megjelent az új, nyilvános trafikkoncessziós kiírás, a pályázatokat június 10-én éjfélig lehet benyújtani – közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. az MTI-vel. Az előző körben 127 nyertes volt, de 18 településen továbbra sem nyílik trafik. A legális hálózat bővítése húsbavágó kérdés az államnak, hiszen a Napi Gazdaság szerint a feketepiacon újabb márkák törnek utat maguknak. Az ukrán után a fehérorosz dohány veszélyezteti a hivatalos kereskedelmet. Becslések szerint a cigaretták 12 százaléka illegális.

Tarolnak a saját márkás termékek

Tarolnak a saját márkás termékek

Megállíthatatlanok Magyarországon a saját márkás termékek. Az üzletláncok nevével fémjelzett árucikkek mellett egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a tortából a máshol nem kapható, kevésbé reklámozott, kedvezőbb árú márkák – írja a hvg.hu. A boltokban 100 forintból 26-ot ilyen termékekre költünk. Jellemző, hogy a magasabb árkategóriában is megjelennek a saját márkák.