Nem dől össze a világ, ha lejár a határidő

Varga Mihály, gazdasági miniszter a BKIK tegnapi küldöttgyűlésén elismerte, nem tartható a pénztárgépcserére megszabott határidő – tudósít a Népszava. Nem dől össze a világ, ha június 30-ig nem sikerül az adóhivatalhoz bekötött pénztárgépeket integrálniuk a vállalkozóknak – fogalmazott a tárca vezetője.

Varga megerősítette, hogy a rendszer elindul, ám most valóban csak a tesztelési fázis zajlik, így elképzelhető az, hogy nem mindenkinek sikerül határidőre beszerezni az új gépeket – áll a Népszava tudósításában. Erre valóban nagy az esély, hiszen évente átlagosan 20-30 ezer pénztárgépet értékesítenek Magyarországon, most pedig fél év alatt kellene 150-200 ezret – mondták el a lap által megkérdezett kereskedelmi szakemberek.

Varga a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) éves küldöttgyűlésén azt is közölte, a gyors és rugalmas bevezetésben érdekeltek. A Népszava szerint a tárcavezető nem mondta ki, de egyértelművé tette, a hivatal nem büntet majd, ha nem lesz új gép határidőre a boltban, mert végre a kormány is megértette, a kereskedők képtelenek lesznek időre megvásárolni az új berendezéseket. Az eseményen elhangzottakról az MTI tudósítása egyértelműen fogalmaz: Varga Mihály előadásában elismerte, hogy a pénztárgépek adóhatósági bekötésével kapcsolatos szoftverfejlesztésben van némi csúszás, de a kormányzati szándék változatlan, és a rendszer elindításának június 30-i határidején nem kívánnak változtatni. A miniszter hangsúlyozta, a pénztárgépek üzemeltetőinek – a törvényi előírásoknak megfelelően – nem kell büntetéstől tartaniuk, ha önhibájukon kívül esnek késedelembe.

A Népszava ugyanakkor megjegyzi, arról nem esett szó, honnan pótolja a kabinet azt a 95 milliárd forintot, amit 2013-ban a pénztárgépcsere révén a fehéredő gazdaságból befolyó többletbevételből remélt. A lap által idézett szakemberek szerint ennek az összegnek legfeljebb a töredéke folyhat be.