Disznótérkép adózóknak

Disznótérkép adózóknak
Nyilvánosságra hozta a NAV azt az állásfoglalást, amely meghatározza, hogy januártól a kereskedelemben mely sertéstermékeket kell 5 százalékos áfával – vagyis a tavalyinál jóval olcsóbban – forgalmazni. Erre azért volt szükség, mert a piacon zavart okozott a törvény értelmezése.

 

Egyértelművé vált, hogy az eddigi 27 helyett 5 százalékos áfa vonatkozik többek között a darált húsra, a kicsontozott karajra, a légmentesen csomagolt tőkehúsokra és a szalonnás sertéshúsra is, de például a vaddisznóból készült termékeknél nem lehet alacsonyabb kulcsot alkalmazni ¬– írja a Kisalföld.

Hogy miért marad a nagyobb adótétel a májon, s miért nem a húson, arra egy magyarázat van: a NAV az áfatörvényre hivatkozva megállapította, hogy 5 százalékos áfával adóznak a 0203-as vámtarifaszám alá tartozó friss, hűtött vagy fagyasztott sertéshúsok. Továbbra is 27 százalékos kulcs vonatkozik tehát azokra a sertéstermékekre, amelyek nem sorolhatók ide.

Ennek alapján aztán a következő hetekben végre egységesebb árképzés alakulhat ki a henteseknél, húspultoknál, talán már nem fordul elő, hogy egy-egy terméket az egyik helyen a 27 százalékos áfa alkalmazása miatt sokkal drágábban adnak, mint másutt.