Pénztárgépek: taxisoknak GPS is kell a kasszába

Pénztárgépek: taxisoknak GPS is kell a kasszába
Januárig a taxisoknak is be kell szerezniük az új típusú online kasszákat, és úgy tűnik: jobb, ha igyekeznek. Állami támogatást ők is csak akkor kapnak ugyanis, ha határidőre beüzemelik a gépet.

 

Erős ösztönzőt adna a nemzetgazdasági tárca a taxisoknak, masszőröknek, patyolatosoknak és autószerelőknek, hogy határidőre, vagyis januárig megvásárolják vadonatúj online pénztárgépüket: 50 ezer forintos támogatást kínálnak a gépek beszerzésére abban az esetben, ha ezt januárig megteszik, és bírságra számíthatnak, ha nem – tudta meg a Világgazdaság. A szaktárca most kezdi meg a támogatásról szóló rendelet közigazgatási egyeztetését. Ez alapján a segítség annyit jelent majd, hogy – típustól függően – a gép árának 40-55 százalékát is kifizeti a költségvetés, persze csak akkor, ha az mindenben megfelel az új előírásoknak.

Közel húszezer pénztárgép eladásával lehet számolni a következő időszakban, tucatnyi gép vár engedélyre, és most leginkább az a kérdés, hogy melyik gyártónak mennyi idő alatt sikerül teljesíteni a nem is egyszerű feltételeket. A telepített verzióknál „csak” azt kellett többek között megoldani, hogy a gépek átszemélyesíthetők legyenek (vagyis a lelküket jelentő adóügyi egységeket más nevére is át lehessen írni), addig a hordozható, taxisoknak szánt gépeknél a méret csökkentése mellett GPS-t is integrálni kell a kasszába.

Az előírások szerint januárig minden online pénztárgép alkalmazására újonnan kötelezett szolgáltatónak – a masszőröktől kezdve a plasztikai sebészeken át az autószerelőkön keresztül a taxisokig – vásárolnia kell egy NAV-hoz bekötött gépet. Ez ma még lehet elvben olyan, amely nem felel meg a korszerűbb előírásoknak (hordozható gép esetében nincs benne GPS, vagy normál gépnél nem képes a megszemélyesítésre), ám januártól már nem lesz pardon: az érintetteknek kötelező lesz a korszerűsített típussal rendelkezniük. Ez elképzelhető persze egy egyszerű frissítéssel is, ha addig meglesz az engedély, akkor a „régi” típusú gépből egy szotverfrissítéssel újat lehet csinálni (persze a GPS azért még a hordozhatóba akkor is kell majd). A gazdasági tárca támogatási rendelete ebben hozna újat azzal, hogy olyan gépre nem kínálna állami segítséget, amelynél bizonytalan a januári teljesítés.

Miután a gép megvásárlása után azt kötelezően használni is kell, valószínű, hogy az érintettek szívük szerint leginkább december 29-én csatlakoznának csak a rendszerhez, ám a várakozás ráfizetéses is lehet, ha elfogynak az új gépek. Ugyanis nemcsak a támogatást bukják ekkor, de még bírságra is számíthatnak, ha nem szerzik be időben az eszközt, vagy nincs legalább egy megrendelésük.

Fotó: vg.hu