Európa legnagyobb illegális cigigyárát számolták fel

Európa legnagyobb illegális cigigyárát számolták fel
Európa eddigi legnagyobb illegális cigarettagyárát számolták fel Vecsésen – jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai keddi sajtótájékoztatójukon. A telephelyen 22 tonna dohányt és 2,3 millió szál cigarettát foglaltak le a pénzügyi nyomozók. Mindebből másfél millió doboz cigarettát lehetett volna előállítani. Az eredetileg az Egyesült Arab Emírségekben gyártott, az angol piacon ismert Golden Mount márkájú cigaretta az angol piacon két és félmilliárd forintot ér.


A NAV képviselői szerint a törvénytelen gyártással az elkövetők kétszázmillió forint jövedéki adót csaltak el. Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt kilenc bolgár állampolgárt, egy izraeli és egy magyar férfit előzetes letartóztatásba helyeztek.
Tóth Márk, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának alezredese elmondta, az üzemet úgy próbálták a magyar hatóságok előtt elfedni, hogy az áru papíron bolgár teherautóval, Szlovákiából indulva, cseh címzetthez ment volna, litvániai lepakolással. Ehelyett azonban a korábban hűtőházként működő üzembe szállította a gyártáshoz szükséges gépeket, valamint a gyártásban résztvevő bolgár állampolgárokat.
Az alezredes ismertetése szerint megfigyelhető az a tendencia, hogy csődbe ment kelet-európai dohánygyárak munkásait próbálja az alvilág felhasználni a cigarettagyártáshoz. Az üzemeket rendszerint költöztetik a lebukás veszélye miatt, vélhetően ezt a gyártósort is használták már korábban Európa más államában.
A február 2-i rajtaütést mintegy egyhónapos felderítő munka előzte meg, az akcióval pedig számos más európai uniós tagállam költségvetését sikerült megkímélni. Az üzemben ugyanis többek között Ausztria, Svájc és az Egyesült Királyság feketepiacára szánt cigarettát gyártottak, azonban értékesíteni már nem tudták.
Nagy Zoltán, az Europol Műveleti Központjának vezetője elmondta, hogy a mostani felderítéshez szakértői, bűnelemzői támogatást adtak és használták hozzá a védett információcsere-hálózatukat. A Vecsésen felszámolt üzemet összeurópai szinten is modernnek nevezte, értékét 600-700 ezer euróra becsülte.
Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője elmondta: tavaly egész évben 26 tonna dohányterméket foglaltak le a nyomozóik, a mostani rajtaütés nagyságát jól példázza, hogy ezúttal 22 tonnányi dohányt foglaltak le. A gyártósor percenként kétezer szál cigarettát tudott volna gyártani, ha fél évig működik zavartalanul, 11 milliárd forint piaci értékű cigarettát állítottak volna elő.