Betiltják a Spar konténereket is vasárnap

Betiltják a Spar konténereket is vasárnap
Hiába találta fel a Spar a spanyolviaszt a vasárnapi nyitva tartásra, a kormány egy tollvonással keresztülhúzta a számításaikat. Miután benzinkutaknál engedélyezett a vasárnapi árusítás, újabb kis alapterületű boltokat alakítottak ki OMV töltőállomásoknál. A rendeletet azonban úgy változtatta meg a kormányzat, hogy aki nem árul üzemanyagot, az egyebet sem árusíthat a hét utolsó napján.


Mégsem nyitja ki nyolc üzletét a Spar. Mint az Index megírta, a benzinkúton üzemelő egységeket egy hirtelen módosítással besorolják a vasárnap (és éjjel) kötelezően zárva tartó üzletek közé.
A lex Metrónak elnevezett módosításba került be az új szabály. Ebben a törvényben Szatmáry Kristóf fideszes képviselő, a kancellária kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa azt kívánta egyértelműsíteni, hogy a nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet egyaránt folytató üzleteknek − vagyis a METRO áruházaknak – ugyanúgy be kell zárniuk vasárnap és éjjel, ahogyan a többieknek. A képviselő a módosítást azzal indokolta korábban, hogy nem kívánnak versenyelőnyt biztosítani egyetlen szereplőnek sem.
A kiegészítő újabb pontosítást ehhez a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság tette. E szerint arra az üzletre, amely nem értékesít üzemanyagot, akkor is vonatkoznak a zárva tartási előírások, ha benzinkút területén működik. Ez annyit jelent, hogy a nemrég éppen benzinkutaknál megnyitott Spar üzletek nem lehetnek majd nyitva.
Mintegy ezer üzletből jó, ha harminc maradhatott volna nyitva vasárnap a láncoknál az előzetes jelzések szerint. Ebből jelentős részt képviseltek a Spar benzinkutas boltjai, a nyolc egység mellé a lánc továbbiak megnyitását is tervezte.