Figyeljenek az éves kasszaszerviz határidejére!

Hamarosan eljön az elsőként bekötött online pénztárgépek éves, kötelező felülvizsgálatának határideje – figyelmeztetnek a szakértők. A jogszabály értelmében a kasszákat minden évben felül kell vizsgálni. Miután már 2014 első felében is üzemeltek online kasszák, a tulajdonosoknak figyelniük kell, mikor jár le az egy év. Aki elmulasztja a kötelező szervizt, akár egymillió forint mulasztási bírságot is kaphat.

Változtak a karbantartási, szervizelési szabályok az online pénztárgépek bevezetésével − figyelmeztet a Laurel cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Bessenyei István elmondta, a rendelet értelmében kötelező a kasszák éves felülvizsgálata, amelynek alkalmával a szerviz ellenőrzi, történt-e illegális beavatkozás, vagy ennek kísérlete a pénztárgépen. Ha szükséges, kicserélik az adóügyi ellenőrző egység (AEE) akkumulátorát is, vagy ha betelt az adóügyi memória, akkor újat szerelnek be.
Két nagy hullámra számítanak idén a szervizek a NAV által kiadott telepítési határidők alapján. Az első 2015. áprilisig tart majd, mert tavaly április volt a bekötési határidő, sokan addigra már rendelkeztek online kasszával. Később a véghatáridő augusztusra módosult, akkorra várható a szervizekben a másik nagy roham.
Miután hozzávetőleg 185 ezer bekötött kassza üzemel országszerte, érdemes előre gondolkodni, hogy amikor lejár a kassza egyéves ciklusa, biztosan legyen megfelelő szervizkapacitás. Olyan forgalmazót érdemes választani, amelynek országos partnerhálózata van. Ez nemcsak azért előnyös, mert biztosan időben elvégzik az ellenőrzést, hanem azért is, mert a szerelők átadják egymásnak a vizsgálati tapasztalatokat.
A vizsgálat tényét rögzíteni kell a pénztárgépnaplóban – figyelmeztet a Laurel vezetője. Az új NGM rendelet szerint a napló megőrzése és dokumentálási kötelezettsége a kereskedőt terheli. Korábban is a tulajdonosnak kellett megőriznie a naplót, de a dokumentálás a forgalmazó és a szerviz felelőssége volt. A tét nem kicsi, ugyanis aki elmulasztja a kötelező felülvizsgálatot, az akár egymillió forintos mulasztási bírságot is kockáztat – mondta Bessenyei István.
Nem egyszerűsíti a helyzetet, hogy jelenleg többféle tevékenységlista alapján végzik a szervizek az éves felülvizsgálatot, mivel az NGM rendelet, és egy NAV közlemény mást ír elő. A feladatok különbözőek, így a felülvizsgálatok díja is eltérő az egyes szervizeknél.