Sávos bérpótlék is jöhet vasárnap

Sávos bérpótlék is jöhet vasárnap
Két forgatókönyv van terítéken a kereskedelemben dolgozók vasárnapi pótlékáról. Az egyik verzió szerint legyen több mint 100 százalék a pluszjuttatás egységesen, a másik szerint sávosan változzon a mértéke, például délig maradjon a jelenlegi 50, utána emelkedjen 200 százalékra, később pedig akár még magasabbra is – írja a Világgazdaság.

 

A vasárnapi boltzár eltörlése után a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete azonnal kiállt a vasárnapi pótlék felemelése mellett. A szakszervezeti törekvésekhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is csatlakozott, amely a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájával közös ajánlást fogalmazott meg a múlt héten:

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége ugyanakkor nem támogatja a pótlék megemelését, szerintük a munka törvénykönyve megfelelően szabályozza a bérpótlékok nagyságát, a hosszú múltra visszatekintő 50 százalékos juttatási rendszer pedig jól működik.

A Blokkk.com szakportál elemzése szerint az 50 százalékos bérpótlék teljes költsége 25-30 milliárd forintra becsülhető a kiskereskedőknél, amit nagyjából már el is vittek az év közbeni béremelések, amire a munkaerőhiány és az óriási fluktuáció kényszerítette a cégeket.