Csak a legvégső esetben zárnak be üzleteket 2014 elején

Az év elején még nem kell arra számítani, hogy üzleteket zárnak be az online pénztárgép hiánya miatt. Vágújhelyi Ferenc, a NAV informatikai elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, a hatóságnak az a szerepe, hogy segítse a gazdaságot, nem az, hogy megbénítsa az országot. Az ellenőrzések során azt vizsgálják, megtett-e mindent a kereskedő az átállás érdekében.

 

Nemigen zárnak be üzletet, benzinkutat, boltot az év elején amiatt, mert az adott helyen nem üzemel online pénztárgép – mondta a Magyar Nemzetnek a NAV informatikai elnökhelyettese. Vágújhelyi Ferenc szerint az adóhivatalnak az a feladata, hogy elősegítse a gazdaság egészséges működését, a hatósági fellépés nem béníthatja meg az országot, nem állíthatja le a mindennapi folyamatokat.

A szabályok szerint január elseje után például a benzinkutak, a nagyáruházak, gyógyszertárak csak az új típusú, az adóhatósággal állandó kapcsolatban álló, PC-s pénztárgépeket használhatják. A gyártók jelzése alapján feltételezhető, hogy egyes helyekre csak januárban, máshová esetleg még később érkezhetnek meg az ilyen készülékek.

Az elnökhelyettes szerint az előírások teljesítését a hatóság mindenképpen ellenőrizni fogja, a revizorok, a pénzügyőrök az összes körülményt áttekintik majd. Megvizsgálják például, hogy az érintett gazdasági szereplő milyen lépéseket tett a készülék beszerzéséért. Az ellenőrzést végző hatósági személy végül dönthet úgy, hogy figyelmezteti a mulasztót, vagy büntetést helyez kilátásba, esetleg valamekkora pénzösszeg befizetését írja elő. Az üzletbezárás csak a legvégső esetben kerülhet szóba – tette hozzá.