Megvan a százezredik onlinekassza

Megvan a százezredik onlinekassza
Átadták a százezredik bekötött online pénztárgépet egy fővárosi boltban – írta az MTI. Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntötte azt az üzletvezetőt, akinél mától ez a kassza működik. A miniszter szerint az adók is csökkenhetnek, ha kisebb lesz a feketegazdaság súlya. A miniszter elismerte azt is, hogy gyorsabb folyamatra számítottak a kasszacserében, amely még év végéig eltarthat.

Senki sem kérdőjelezte meg a célt, hogy a feketegazdaság visszaszorítása érdekében ezekre a gépekre szüksége van az országnak, a kereskedelemnek, minden tisztességes vállalkozónak és adófizetőnek – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amikor köszöntötte a százezredik onlinekassza-tulajdonost. Kiemelte, hogy csökkenhetnek az adók, ha a feketegazdaság aránya kisebb.

Varga Mihály közölte, sehol ilyen rövid idő alatt nem történt meg más országokban a bevezetés, ahol online rendszerre kellett átállítani a pénztárgépeket. Hozzátette ugyanakkor, hogy gyorsabb folyamatra számítottak, azt remélték, hogy az átállás a tavalyi év közepére vagy legkésőbb a végére befejeződik.

A világ legfejlettebb és legbiztonságosabb online pénztárgép-rendszere működik Magyarországon, olyan megoldást fejlesztettek ki a magyar informatikusok, amely iránt nemzetközi érdeklődés is van – emelte ki a nemzetgazdasági tárca vezetője.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, nem hosszabbítják meg a pénztárgépek vásárlásához kapható 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére rendelkezésre álló határidőt. Úgy nyilatkozott, megvolt a lehetőség arra, hogy a kedvezményhez hozzájussanak a vállalkozások.

Az átállás befejeződéséről Varga Mihály azt mondta, nem minden kereskedő köti be azonnal a pénztárgépet, vannak ugyanis idényjellegű árusítások. A miniszter szerint még két hulláma lesz a folyamatnak, egyik a nyári turistaszezon, a másik pedig karácsony előtt, amikor még gépeket fognak vásárolni a vállalkozások.